|
Tõkesúlyos hajó bérlés Noémi levele az első hajóbérlésről
Kedves Péter és a Többiek!!! Azért írok, mert képzeljétek, most pénteken VITORLÁST BÉRELTÜNK a vadiúj jogosítványommal!!! Az alsóörsi Györffy Gyulánál voltunk, akit már régebben is kiszemeltünk (az utolérhetetlen Fűzfa étterem tulajának testvére) és akit Ti ajánlottatok, mert tisztességes. Tényleg igazi sportember, maga is nagyon jól vitorlázik és maga ajánlotta fel, hogy erre az első útra - külön térítés nélkül - eljön velünk. Éppen úgy elmagyarázott mindent, mintha oktató lenne. A Gréta nevű Balaton 25-öt vittük ki, amely bóján áll, így csónakkal kell kimenni a mólóról. Még odakötve húztuk fel a vitorlát. Itt ért az első meglepetés: a hajón nem orrvitorla van, hanem génua, ami ugyebár nagyobb (?, de legalább akkora), mint a nagyvitorla és meglehetősen másképp viselkedik. A hajó felszerelése hasonlít a tanfolyamon megismert hajókéhoz, de azért van egy-két apróbb furmány, amit meg kellett mutasson. Sajnos nem sok szél volt, de nem is nagyon bántam a dolgot... GYULA UGYANIS NEM ENGED SZÉLJELZŐT HASZNÁLNI, mivel szerinte az igazi hajósnak anélkül kell tudni vezetni. Gondolhatjátok.... A génua horpadáshatárát meg a hullámocskák irányát kellett mindig figyelnem, közben a férjem kepesztett a génuával. Sokat firegtünk, forogtunk, perdültünk, mindig mondott a parton valamit, hogy azt célozzam meg. Képzeljétek mindezt széljelző nélkül... Eleinte attól féltem, hogy átvágja a bumot, hiszen azt sem tudtam, mikor megyek át a szél vonalán. De egész jól ment, nem sokat hibáztam. A nagyvitorlát is teljesen másképp kellett kezelni, mert a génua teljesen leárnyékolta. Ja, és még pillangóztunk is. Na, a végére tartogattam a poént: le volt merülve az akku, de nem akartuk megvárni, hogy hazamenjen másikért, így MOTOR NÉLKÜL mentünk ki. Vagyis teljesen egyedül BÓJÁRA ÁLLTAM!!! Na, itt hasznosítottam a vizsgamanővert, mert lényegében ugyanaz volt, mint amikor a patkó mellett kellett megállni. Utána még sokáig beszélgettünk a hajón, érdekeseket mesélt Gyula. Vasárnap sajna nem tudtunk kimenni - pedig fellelkesültünk - mert akkora köd volt. Üdvözlettel, Kiszely Noémi Balázs beszámolója az első önálló hajózásról Szia Péter,
Nagyon reszletesen atadott mindent a Gyula, sot egy-ket hasznos tanacsot is a hajo vezethetosegerol is kaptunk, itt elsosorban a belmotorra gondolok. Kb 11:30 kihajoztunk Alsoörsröl, ami nagyon gördülekenyen sikerült. Lattuk, hogy egy vitorlas verseny vette kezdetet Fured magassagaban ezert a furedi partok felé szandekoztuk kikerulni oket, de par szaz meter utan rajottunk, hogy pont kereszteznenk a versenyzo tomeget, ami nem a leg szerencsesebb dolog lett volna, ezert Siofok fele vettuk az iranyt. Mar majd nem fordultunk volna a szoros fele amikor egy sapka esett a vizbe es alkalom nyilt a vizbol mentes emlekezetbol valo bemutatasara. Az eredmeny latvanyosra sikeredett, tokeletesen osszehangolt mancsafttal rekord ido alatt kimentettuk a sapkat...
A teljes fokk vitorlazattal es reffelt grosszal indultunk Alsoors iranyaban. Alig telt el 20 perc es leszakadt az eg a szel felerosodott. Bereffeltuk a fokkot is es a nem tulsagosan eros szelben borigazva egy jo tempoval tudtunk haladni. A vihar utan aztan eljott a totalis szelcsend es az utolso 30 percet motorozva tettuk meg.
Gábor a hajóbérlés részletkérdéseirõl osztja meg velünk tapasztalatait Hogyan kezdtél a tanfolyam és a vizsga után önállóan vitorlázni? - A vizsga után barátokat, ismerosöket kerestem, akikhez lehet csatlakozni vitorlázni, mancsaftolni, hiszen az egyedül vitorlázáshoz még nem éreztem elég önbizalmat és tapasztalatot magamban. A vizsga utáni második idényben jutottam el az önálló bérlésig, természetesen óvatos duhajként néhány hasonlóan "tapasztalt" társsal összefogva. -Milyen típusokat béreltél, és milyen gyakorisággal? -Többféle hajótípust béreltem (B25, B31, CNSO, Enter 29, Scholtz 22, FPC 30), kb. havonta egy hétvégén, bár volt egyhetes túra is. -Melyik kikötõ lett a kedvenced, és merre túráztál a legszívesebben? -Kedvenc kikötom Balatonföldvár, a középpontban van, viszonylag közel fekszik mindenhez. Reggel indulás után széltol függoen lehet választani a célpontok között, szóba jöhet egy kis "bóklászás" Tihany körül, vagy akár egy nagyobb túra Badacsonyig. Nálunk ez utóbbi volt a sláger. -Mennyi idõ után érezted azt, hogy biztosan uralod a hajót és a körülményeket? -Nehéz idõhöz kötni, amíg legalább egy kicsit komolyabb viharon és egy-két bonyolultabb helyzeten, sot egy-két határozott "rászóláson" nincs túl az ember, addig a körülmények uralása elméleti kérdés. Én túl vagyok mindezeken, de ez nem jelenti azt, hogy nem érhet olyan váratlan helyzet, amikor hibázok A vizet mindig tisztelni kell! -Ahhoz, hogy az ember vitorlázónak érezhesse magát, át kell esni a tûzkeresztségen. Milyen volt a legnagyobb viharélményed? -Eddigi legnagyobb viharom a keleti medencében kapott el, 3-4-es szél és eros hullámzásból gyorsan lecsapott egy 5-6-os vihar 7-es körüli befújásokkal. Rövid ideig tartott, de nagyon váratlanul jött, az ember, ha viharjelzés idején indul hajlamos elfeledkezni arról, hogy viharelojelzést és nem állapotjelzést lát. Újszeru élmény volt vitorlák nélkül csak hajótesttel vitorlázni, és fontos tanulság, hogy nem elég a hajót uralni, a hajóvezeto felelos az utasok hangulatáért is- a pánik és görcsös félelem egy életre elveheti s kedvét bárkinek, ráadásul a meggondolatlan, kontrollálatlan mozgás nagy veszélyforrás. -Mit javasolsz a vitorlásbérlést még csak most kezdõ sporttársaknak, mire figyeljenek oda? -Bérlésnél szerencsére nem volt rossz tapasztalatom, az is igaz persze, hogy gondos mérlegelés után választottam céget. Mire kell figyelni? Nos, eloször is érdemes kisebb hajóval kezdeni, egy nagyobb hajó esetén a vitorlafelület már nehezebben kezelheto, a hajó tehetetlensége nagyobb, egy-egy hibás kikötoi manover azonnal büntet, hiszen nem lehet "kézzel" korrigálni - szerintem egy B-25-ös eleinte jó választás lehet. Érdemes a hajó átvételnél odafigyelni a felszerelések tételes átvételére (HSZ szerinti felszerelés), járatni kell a motort, akár többször beindítani, átnézni a hajót kívül-belül, vannak-e sérülések, a vitorlán szakadások (tehát érdemes felhúzni!) - és az észrevételeket rögzíteni kell, pl. a szerzodésre ráírva. Érdemes tisztázni, hogy hajón milyen biztosítás van, és elolvasni az apró betus sorokat a szerzodésen, itt lehet néhány csavar: pl. kikötik, hogy minimum két éves legyen a bérlõ vezetoi engedélye, vagy, hogy maximum 6-os szélig szabad nyílt vízen használni a hajót. Gábort a vizsgáról és a hajóbérlésrõl faggattuk -Milyennek találtad a sokak által igen nehéznek tartott hajóvezetõi vizsgát? -Nekem van valami genetikusan kódolt hajómániám, így különösebb nehézséget nem jelentett a vizsga, mert érdekelt az anyag és tisztességesen felkészültem. -Hogyan léptél tovább a jogosítvány megszerzése után? -Elõször is megcsináltuk a haladó tanfolyamot, emellett négy alkalommal béreltünk hajót magunk Aztán idén áprilisban megyünk egy adriai versenyre "manschaftolni" és talán egy tengeri tanfolyam/vizsga is belefér az évbe és persze megpróbálunk minél többször bérelni. -Milyen a tapasztalatokat szereztél a hajóbérlést illetõen? -Hajóbérlés témájában a (itt az illetõ cég neve hangzik el) nagyon jó a tapasztalatom! A hajóik jók (Navalia, B25) és az áraik sem voltak mellbevágóak. Ismeretlenül is "jó barátként" álltak a dolgokhoz. Azt sajnálom, hogy jobb minõségû hajót nem tudtunk még kipróbálni. -Melyek voltak az idei kedvelt túraútvonalaid? -Nagyon klassz volt az a Siófok - Aliga - Kenese (évadzáró lángos, hosszúlépés) - Siófok, valamint a Siófok - Füred - Tihany (kikötés a Klub Tihanyban, aztán babgulyás és velõspirítós a kompnál) - Siófok egy-egynapos kirándulás. Milánt a tanfolyamról és a bérlésrõl kérdeztük -Mi motivált, hogy hajózni kezdj, milyennek láttad a balatoni tanfolyamot? -Nem volt különleges motiváció, egyszerûen szeretem a vizet, és mindig is terveztem a vitorlázást. A balatoni tanfolyam nagyszerû volt, alapvetõen határozta meg a vitorlázás élményét. Remek oktatás, rengeteg gyakorlás. A sok vízen töltött idõ - ha nem is teljes magabiztosságot, de - elég bátorságot adott ahhoz, hogy egyedül, illetve szintén kezdõ társsal szálljunk hajóra. -Milyen emlékeid vannak a vizsgáról, mennyi felkészülést javasolsz a kezdõknek? -Ez elég szubjektív. Az elméleti vizsga az esti órákon kívül, azért igényel legalább 2-3 nap intenzív tanulást, ha nem a szerencsére akarsz hagyatkozni. A gyakorlati vizsgára azonban tökéletesen felkészít a tanfolyam. 6 nap vitorlázás, a Vitorlásiskola által nyújtott minõségben bõven elegendõ a vizsgára, és a szükséges minimum az önálló folytatáshoz. Persze izgulunk, és nem feltétlenül 100%-san azt nyújtjuk, amit egyébként megtanultunk, de még így is magabiztosan vehetõ az akadály. -Hogyan léptél tovább a tanfolyam után? -Habár már nyár vége felé vizsgáztunk, még abban a szezonban béreltünk hajót. Elõször abban a kikötõben, ahol tanultunk (mégiscsak a helyismeret). A következõ szezonban már rendszeresen minden szabad hétvégén vitorláztunk, több helyet és társaságot is kipróbálva. Egy hetet egy tengeri tanfolyamon is voltunk. -Milyen tapasztalataid vannak a balatoni hajóbérlésrõl? -Elég vegyes. Drága, kevés jó minõségû hajó, illetve az egyes társaságoknak kevés hajójuk van, így rövid határidõvel szinte lehetetlen bérelni nyáron. Amikor azonban találtam egy megbízhatót, letáboroztam nála, és csak tõlük bérlek. -A Balaton után a tengert is "megkóstoltad". Milyennek találod a tengeri hajózás,t összehasonlítva a tavival? -A tengeri vitorlázás gyönyörû, de a tavihoz képest unalmas. Napokig tudunk menni ugyanazon takkon, még a széljárás sem változik. Ez a Balatonon elképzelhetetlen. Persze ebben szerepe van a méret különbségnek is, a Balatonon jó ha 20 percig nem kell a vitorlákhoz nyúlni. Azonban nincs annál szebb, mint éjszaka lehorgonyozni egy öbölben, és rendkívüli sötétben és csendben tölteni az éjszakát, majd reggel csobbani a vízben. | Jolle bérlés | Jolle vásárlás | Jolle építés | Tõkesúlyos hajó bérlés | Tõkesúlyos hajó vásárlás | A balatoni tanfolyamról | A tengeri tanfolyamról | A vizsgáról | |